Kaposvár megyeszékhely
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Somogy megye
Kistérség: Kaposvári kistérség
Lakosság: 67746 fő
Terület: 113.59 km2
Népsűrűség: 596,41 fő/km2
Rang: megyeszékhely
Körzet hívó: 82
Fekvése
A Kapos folyó két partján, a Somogyi-dombság területén fekszik. Budapesttől kb. 186 km-re (az M7-es és a 67-es úton).
Története
Kaposvár és környéke már az i. e. 5. évezred környékén lakott volt. I. e. 400 körül kelta népek érkeztek és telepedtek le. Az I. István király által 1009-ben kiadott pécsi püspökségi alapító levélben már szerepel a Kapos (latinul: Copus) név.
Négyzetes alaprajzú várát a 15. században építették át földvárból kővárrá, négy bástyája a 16. században épült. A várat 1702-ben rombolták le I. Lipót parancsára, megmaradt romjait 1931-ben bontották el. Mára csak a délkeleti bástya egy darabja maradt. 2006. május 17-én a helyszínt bejárva tapasztaltam, hogy két bástya maradványa látszik, a DK-i körbástya és a DNY-i négyszögletes sarok torony is felszínen van. Jelenleg leletmentő ásatás folyik az egykori külsővár területén.
1555-ben a törökök ötnapi ostrom után elfoglalták. 1686-ban szabadult fel a török uralom alól. 1558-ban kapott mezővárosi jogot.
1690-től az Eszterházy család birtokaihoz tartozott.
1749 óta megyeszékhely. Jelentős fejlődésnek indult a 19. század végén, Kaposvár jelentős ipari várossá fejlődött (cukorgyártás, gépgyártás). A 20. század elején Kaposvár egyike azon kevés magyarországi városnak, amelyben már rendelkezett vízvezetékkel. Aszfalt és makadám burkolatú utcáiban villannyal világítottak.
Az Igazságügyi Palota építését 1908–ban fejezték be. A bíróság mellett létesített megyei börtön (ma: Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) 1909 óta működik.
1950-ben hozzácsatolták Kaposszentjakabot, 1973-ban Kaposfüredet, Toponárt és Töröcskét.
1990 óta megyei jogú város, 1993-tól püspöki székhely.
2000. január 1-jén a korábban is itt működő agrár, pedagógiai és egészségügyi felsőoktatási intézmények összevonásával megalapították a Kaposvári Egyetemet.
2003-ban dísztérré alakították át a Kossuth teret, ami ma a város egyik fő látványossága.
Regionális szerepe
A 82-es telefonkörzet kapcsolási központja.[1]
Kaposvár tömegközlekedése
JármûparkKaposvár helyi közlekedését 42 autóbusz bonyolítja le.
- Ikarus 280 (csuklós)
- 3 Mercedes Conecto O345G (csuklós)
- Ikarus 260 (szóló)
- 3 Ikarus 415 (szóló)
- 4 Ikarus E94 (szóló)
- 2 Hungarobusz H63 (szóló)
- 5 NABI Excel (szóló)
Nevezetességei
Kaposvár kossuth tér (átalakitás elött)Lakóházak
- Anker-ház
- Vidor palota
- Szecessziós lakóház (1904)
- Kemény-palota
- Erzsébet-ház
Középületek
- A kórház első épülete, műemlék
- Csiky Gergely Színház
- Csokonai fogadó
- Dorottya-szálló (XVIII. század)
- Aranyoroszlán patika – eleinte barokk stílusú, később romantikus stílusúra átalakítva)
- Volt zárdaépület, ma általános iskola és gimnázium
- Bíróság (igazságügyi palota)
- Városháza
- „Virágfürdő” – élmény- és termálfürdő a Donneri városrészben
Múzeumok
- Egykori vármegyeháza, ma múzeum (klasszicista)
- Vaszary Képtár – Vaszary János festőről elnevezett képtár. A Fő u. 12. sz. alatt található.
Mint városi képtár, a Somogyi Képtár utódja. 1996-ban alapították. Főként kortárs művészek időszaki kiállításainak ad otthont.
- Terrárium
- Kaposszentjakabi Bencés Apátság romjai
- Rippl-Rónai emlékmúzeum
- Sportmúzeum
- Ásványmúzeum
- Kaposfüredi szoborpark és galéria
- Levéltár
- Öntöttvas kályhák, falikutak... gyűjteménye
Szobrok, emlékművek, szökőkutak, díszkutak
- Mária-oszlop
- Zsolnay-kút
- Tündérrózsa – szökőkút a Színház-parkban
- A szabadság angyala – ’56-os emlékmű
- „Napkerék” – szobor az Európa parkban, Bors István (1938–2003) Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása
- Szökőkút a Berzsenyi parkban
- Rippl-Rónai kút
- „Vízgömb” – szökőkút a Béke-Füredi mintalakótelepen, Magyarország 1. mintalakótelepén
- Nagy Imre szobra
- Mag – szobor a művelődési ház előtt
- „Gugyuló Jézus” – szobor 1721-ből (Többször eltulajdonították, ma múzeumban található. Helyén a másolata van.)
- Németh István szobra
- Kossuth szobra a Kossuth, azaz a fő téren
- Petőfi szobra (Petőfi tér)
- Széchenyi szobra (Széchenyi tér)
- „Életfa” – a szobron minden olyan gyereknek, aki 2001 (az átadás éve) után született, fölkerül a neve a fára. (Mellette a fák a 2001 előtt született gyermekek fái. Ültetésük időpontja egyezik a baba születésének időpontjával.)
- Az aradi vértanúk emlékműve
Templomok, imaházak, plébániák
Római katolikus
- Szent Donát-kápolna (barokk, 18. század első fele)
- Szent Imre templom
- Nagyboldogasszony székesegyház
- Jézus szíve plébánia
- Szent Margit-Szent József plébánia
- Kálvária (Donner)
- Szent Kereszt plébánia (Donner)
- Kaposfüredi templom
- Kaposhegyi barokk kápolna (XVIII. század második fele)
- Szentháromság templom (Toponár)
Evangélikus
- Evangélikus templom
Református
- Református templom
Izraelita
- Izraelita hitközség
Baptista
- Békevár imaház
Egyéb nevezetességek
- Harangláb és kőkereszt a XIX. századból – műemlék
- Aranyoroszlán Patika
- Volt zárdaépület (romantikus stílusú, jelenleg gimnázium és püspöki hivatal)
Városrészek
- Donner
- Kaposfüred
- Kaposszentjakab
- Toponár
- Töröcske
- Cser
Híres emberek
Kaposváron halt meg- Kunnfy Lajos festőművész.
- Szentmártoni Béla amatőrcsillagász. Az ALBIREO Amatórcsillagász Klub megalapítója. Elhunyt 1988.- évben.
Munkássága elismeréseképpen a Nemzetközi csillagászati Unió egy Kisbolygót bevezett el róla.
Kaposvárhoz kötődött/kötődik- A Republic együttes
- Az AD Studio egyuttes
- Boys on the Docks zenekar
- 1896. június 7-én Nagy Imre miniszterelnök, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja;
- Rippl-Rónai József festőművész;
- Csík Ferenc, úszó;
- Kaposi Mór bőrgyógyász.
- Király Béla, vezérezredes, az MTA külső tagja
- Lengyel Árpád olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok úszó
- Vaszary János festőművész.
- Latinca Sándor, kommunista politikus
- Fésüs Éva író
- Szalay Fruzsina költőnő.
- 1932-ben Bolvári Antal olimpiai bajnok vizilabdázó
- 1953. március 26-án Frankl Péter matematikus, az MTA külső tagja
- 1943. május 12-én Czipri Éva költő (†1974)
- 1945. augusztus 31-én Pfeffer Anna olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó
- 1961-ben Faragó Béla zeneszerző.
Sport
Sportág Egyesület neve Bajnoki osztály Honlap Férfi labdarúgás Kaposvári Rákóczi FC Soproni Liga (elsőosztály) rakoczifc.hu Férfi labdarúgás Toponár SE Megye II (ötödosztály) toponarse.atw.hu Férfi kosárlabda Kaposvári Kosárlabda Klub NB I (elsőosztály) kaposkosar.hu Férfi kosárlabda Meló Diák KK NB I/B - Nyugati csoport (másodosztály) nincs Férfi röplabda Kométa Kaposvár SE NB I (elsőosztály) kometa.hu/roplabda Női röplabda BITT Kaposvári NRC NB I (elsőosztály) bittkaposvar.uw.hu Női kézilabda Kaposvári Kézilabda SE NB II - Délnyugati csoport (harmadosztály) kkse.uw.hu Kajak-kenu Kaposvári Vízügyi SC kvsc.extra.huTestvér- és partnervárosai
- Bath, Anglia (1989)
- Csíkszereda, Románia (1990)
- Darhan, Mongólia
- Glinde, Németország (1990)
- Koprivnica, Horvátország (1995)
- Rauma, Finnország
- Saint-Sebastien-sur-Loire, Franciaország (2002)
- Schio, Olaszország (1990)
- Tver, Oroszország (1995)
- Villach, Ausztria
Lásd még
- Somogy megye
- Megyei jogú város
Lábjegyzet
Következő községek
Káptalanfa | Káptalantóti | Kapuvár | Kára | Karácsond | Karád | Karakó | Karakószörcsök | Karancsalja | Karancsberény | Karancskeszi | Karancslapujtő | Karancsság | Kárász | Karcag | Karcsa | Kardos | Karmacs | Károlyháza | Karos | Kartal | Kásád | Kaskantyú | Kastélyosdombó | Kaszó | Katádfa | Katafa | Kátoly | Katymár | Káva | Kávás | Kazár | Kazincbarcika | Kázsmárk | Kazsok | Kecel | Kecskéd | Kecskemét | Kehidakustány
További községek
Balogunyom | Sormás | Zalasárszeg | Petőfibánya | Somogybabod | Drávacsehi | Vaszar | Simonfa | Ilk | Ecsegfalva | Vilonya | Darnó | Zákányszék | Tiszakerecseny | Tiszatelek | Végegyháza | Egyházasharaszti | Csaroda | Söpte | Szécsény | Mezőhegyes | Kalocsa | Pápateszér | Kápolnásnyék | Egerlövő | Tiszakóród | Karcag | Sümegprága | Pusztaszer | Ököritófülpös | Okorág | Szuhogy | Letenye | Beret | Nyim | Körösszakál | Komlóska | Okány | Varászló | Tomajmonostora | Fürged | Márianosztra | Papos | Szentantalfa | Nyársapát | Aldebrő | Székesfehérvár | Sopron | Etyek | Lábatlan
